Szakemberhiánnyal küzdenek a vállalkozások

A hazai kis- és középvállalkozások több mint felének a szakemberhiány okozza a legnagyobb problémát. A cégek kétharmada szembesült már az elmúlt fél évben a munkaerőhiányra visszavezethető nehézséggel, szerintük tapaszalt és nagy tudású munkaerőt találni a legnehezebb.

Hiába a csökkenő munkanélküliség és ezzel párhuzamosan a foglalkoztatottak számának emelkedése, a KSH legutóbbi adata szerint rohamtempóban növekszik a betöltetlen pozíciók száma. A legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozások több mint 73 200 üres álláshelyről számoltak be tavaly év végén, holott egy évvel korábban ez a szám még csak 55 526 volt.

Nincsenek könnyű helyzetben a létszámbővítésben gondolkodó vállalkozások, ugyanis a munkaerőhiány, ezen belül különösen a megfelelő szaktudással bíró személyek megtalálása továbbra is a legégetőbb probléma a szektor számára.

A társadalom elöregedésével egyre inkább előtérbe kerül a kevesebb munkatapasztalattal rendelkező Y generáció, hiszen egyes becslések szerint két éven belül a munkavállalók 50 százaléka, 2025-ben viszont már 75 százaléka lesz 1980 és 1995 között született személy. Mint kiolvasható, jelenleg a legnagyobb gondot a nagy tudással és tapasztalattal rendelkező, szenior munkavállalók megtalálása okozza a cégeknek, miközben a kezdő munkavállalók felvétele sokkal kevésbé állít akadályt a vállalkozások elé.

Forrás: K&H // vg.hu
Kép: Pixabay