Több mint izzócsere: világításkorszerűsítés A-tól Z-ig

Ha egy vállalkozás energiaköltségeinek leszorításán gondolkodik, a világításkorszerűsítés az egyik leggyakrabban felmerülő ötlet. Az elképzelés kézenfekvő, hiszen a korszerű fényforrások akár 70–80 százalékkal kevesebbet fogyaszthatnak hagyományos társaiknál. A beruházás tervezésénél ugyanakkor számos egyéb tényezőt is szem előtt kell tartani, hogy ésszerű ráfordítás mellett a lehető legnagyobb megtakarítást érjük el.

Az energiahatékonyság javítása minden cég számára kifizetődő, nem csupán a kiadások csökkentése, hanem a környezeti hatások mérséklése miatt is. Az utóbbi években a saját érdekek mellett a jogszabályok is egyre inkább ebbe az irányba terelték a döntéshozókat: a nagyvállalatok után immár a legtöbb kis- és középvállalkozásnak is kötelező megtennie bizonyos energiamegtakarítást célzó intézkedéseket.

A fűtés mellett a világítás az egyik legjelentősebb tétel a vállalkozások energiaköltségeiben. Nem meglepő, hogy a hatékonyságnövelő beruházások mérlegelésekor az elsők között jön szóba a világítási rendszerek korszerűsítése. A LED-technológia mára nemcsak versenyképessé vált a hagyományos fényforrásokkal, hanem sokoldalú alkalmazhatósága miatt több tekintetben felül is múlja őket. A fejlesztés ugyanakkor – különösen nagyobb cégek, intézmények esetében – nem merül ki a régi izzók és fénycsövek lecserélésében, a munkálatok gyakran kiterjednek a villamos hálózat korszerűsítésére is, például az érintésvédelmi vagy egyéb biztonsági előírások betartása érdekében.

A világításnak az optimális munkakörülmények megteremtése szempontjából is nagy jelentősége van. A modern munkahelyekkel szemben elvárás, hogy a fényviszonyok ne csak az adott tevékenység, de az egészségmegőrzés szempontjából is kielégítők legyenek. A szabványoknak való megfelelés vizsgálatokkal ellenőrizhető, az eredmény a későbbi tervezés során válik hasznossá.

Fontos figyelembe venni, hogy bár a LED-fényforrások és –világítótestek a termelő és szolgáltató szektor számos területén gazdaságosan üzemeltethetők, bizonyos létesítmények és tevékenységek esetén nem számítanak optimális megoldásnak. Alacsony energiafogyasztásuk miatt ott hozzák vissza a leggyorsabban az árukat, ahol gyakran és sokáig üzemelnek, ritkán használt épületrészekben hosszabb megtérüléssel kell számolni. A felhasználás körülményei is határt szabhatnak a LED-ek alkalmazásának. Nagy belmagasságú csarnokokban, nagyon magas hőmérsékletnek kitett gyártóegységekben vagy egyes kültéri világítási rendszerek esetén előfordul, hogy más technológiakedvezőbbnek bizonyul.

Nem elhanyagolható szempont az sem, hogy a korszerűsítéssel milyen mértékben csökkenthetők a későbbi karbantartási költségek. A high-tech termékek beszerzése nagyobb egyszeri ráfordítással járhat, a hosszabb élettartam vagy szervizciklus miatt ugyanakkor csökkenhet a fenntartásra fordítandó összeg.

A világításkorszerűsítés által elérhető megtakarítás magától értetődőnek tűnik ugyan, az igények pontos felmérésére és a tervezésre érdemes kellő gondot fordítani, hogy a leghatékonyabb és az igényeinknek legmegfelelőbb megoldás mellett dönthessünk. Az MVM Partner Zrt. az ország egyik legjelentősebb energiakereskedőjeként e téren is teljes körű szolgáltatást kínál, amelynek keretében a meglévő világítási rendszer átfogó felülvizsgálatától az új, optimális kialakítás megtervezésén és kivitelezésén át áll ügyfelei rendelkezésére.

(x)